1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>

Valami héjányzik a Magyar utcából…

Kurzuspolitika helyett Zsidó-Keresztény Uniót!

Röstellem, hogy csak a Wildmann Jánossal egy hónapja készített Hétvége-interjú irányította rá a figyelmemet személyére – és az Egyházfórum című, független keresztény folyóiratára. Megdöbbentett, hogy az olvasottak mennyire rárímelnek az általam mostanában gyakran böngészett Giczy Györgynek, a KDNP korábban csúfosan kigolyózott vezetőjének a különböző fórumokon megjelent, meg az asztalfiók fogságából szabadulásra törekvő – és baráti szívességből átküldött – dolgozataira a keresztényszocialista mozgalom történetéről, no meg az azokból leszűrhető mai tanulságokra. Talán még tovább rágódtam volna azon, hogy e két éleselméjű, gazdag tapasztalatú hívő ember (teológus? vallásszociológus?) elgondolkodtató elemzései és következtetései tulajdonképpen kik felé vetítik a falra a „mene, mene, tekel ufarszin" kódolt égi feliratát, s annak figyelmeztető dörgedelmét, ha Orbán Viktor a minap, a soros elnökség pökhendi európaparlamenti székfoglalójával nem kavar akkora vihart. Ez azonban már döntésre kényszerített. Érzem, itt az ideje, hogy a nyilvánossággal is megosszam a két tiszteletreméltő férfiú által beindított gondolataimat.
– Ejnye már, magát mindnyájunknál okosabbnak tartó, mesés vízióit egy országgal elfogadtatni próbáló Miniszterelnök Úr! Hát „mi kell még, hogy kitessék", hogy jelen utirányunk végzetes céltévesztés, és a teljes elszigetelődés, ha nem egy minden korábbinál veszedelmesebb szakadék felé kezdünk sodródni?! A szerencsétlen huszadik század első felének „keresztény" kurzuspolitikája egyszer már vesztünket okozta, ugyan miért nem tanulunk végre belőle?!

A „szavazófülkés – már-már gömbösgyulás – népnemzeti forradalom", a kétharmados alkotmány-, és törvénymódosítások gyorsuló sorozata, amit az új médiaszabályozás csak megkoronázott, már-már megingatni látszik jogállamiságunkat, s húsz év után mintha újra a kádári gazdaságpolitika hazárdjátékára és paternalizmusára, a régi bankárellenes demagógiára emlékeztető demokrácia-karikatúra (demokratúra) lenne a „haladási" irány. E fura-mura törekvések nevében s jegyében egyesek már-már „alkotmányozási lázban" égnek, s a köztársaságelnök önkényes „megválasztása" meg a az Alkotmánybíróság megregulázása után a szélsőjobb etelközi sámánjai akár a szentistváni koronát is a dacos fejére illeszthetik előbb-utóbb egy magába szédült önjelöltnek. Orbán Viktornak rá kellene döbbenie végre, hogy a „kétharmadnál" van egy napról-napra jobban magára találó többség is, akik nemcsak nem akarják, de nem is engedik, hogy a Magyar utca kültelki mellékutcává degradálódjon, mert Petőfi és Ady republikánus népében a Horthy-féle király nélküli királyság gusztustalan nosztalgiája okkal kelt már hányingert.

Mindez igencsak aktuálissá teszi számomra, a munkásmozgalmi ifjúságát máig meg nem tagadó, a szegényekkel és kiszolgáltatottakkal még mindig szolidáris filosz számára, hogy a felvezetőmben hivatkozott teológuspolitikusok gondolatait és aggályait éppen most ajánljam megfontolásra a Miniszterelnök Úr figyelmébe. Mert amennyire káros lenne az ország alaptörvényébe beleerőszakolni akár etnikai, akár vallási, vagy éppen világnézeti kritériumokat, legalább annyira szükség volna jelenleg egy olyan erkölcsi megújulásra, amely egyben országunk modernizálását és prosperitását is eredményezi, és a társadalmi esélyegyenlőséghez is közelébb visz. Vagyis nélkülözhetetlennek tűnik ma már egy konzervativ elveket és reformizmust korszerűen ötvöző, tényleg független, valódi keresztényszociális formációnak a politikai színrelépése a Duna-Tisza táján, a parlamenti patkó középmezőnyében.

Nemcsak az országyűlési választások sosrfordító eredményei, de az azóta megejtett közvéleménykutatási szondázások is arra utalnak, hogy a lakosság meghatározó része, az ingatag balliberális lózungokból egyelőre alaposan kiábrándult, és most valamilyen következetes és kiszámítható „konzervatív reformpolitikát" vár, vagy legalábbis ilyesmit remél. Olyat, amelyik az előző kormányok vezetésével kiszenvedett pénzügyi egyensúlyt mindenképp fönntartja, de eközben számos, változtatásra rég megérett gond és feszültség csökkentésére és eliminálására is kísérletet tesz. Többek közt hozzáfog végre-valahára a már-már milliós nagyságrendű romaproblémák megoldásához. A közbiztonság javítása ugyanis a leszakadt rétegek fölzárkózásának s a társadalmi egyensúly helyrebillentésének megkezdése nélkül tovább nem odázható.
A saját soraik rendezésével elfoglalt szocik „ellenzékiségétől" Orbánéknak egyhamar aligha kell tartani, további démonizálásuk tehát abszólút fölösleges. Annál nagyobb a veszély azonban jobbszélről, mert a Hitlert és Szálasit fölelevenítő, ultranacionalista turulfiókákat csak átmeneti, taktikai megosztottságuk fékezi pillanatnyilag, s készek a további „katonás" nyomulásra. Már nehogy azt higgye bárki, hogy a hídlezáró, utakat eltorlaszolt, tévét ostromlott utcai harcosok, e sámánkeresztény ősmagyarok az új kormány bűvöletében egyből megszelídültek attól, hogy kétezerhatos árpádsávos randalírozásaikat a bíróság netán tisztára mossa! Hiába huny szemet a kormány a betiltott, majd más néven újjáalakított Gárda, kicsit átszabott mellénye láttán, Pintér Sándor összevont szemöldöke előtt tovább masíroznak a romák folyamatos megfélemlítése végett, mert vonáéknak eszük ágában sincs véka alá rejteni ezután se rasszista-revizionista, Európa-ellenes „permanens forradalmiságukat"! Vegye már észre hát a miniszterelnök úr, hogy az országgyűlésben meg ünnepi nagygyűlésein, vagy éppen az Eu-Parlamentben is hiába próbálja korábbi jobb-hátvédjeit lekörörözött versenytársakként harsányan túlkiabálni, ez a stílus az új pozícióban már sok jóval nem kecsegtet. A pénzügyi egyensúly kényszer-gazdaságpolitikáját „az emberek" hamar, már a februári fizetési borítékjaikban ki fogják tapintani, a válságadók is folyamatosan áthárulnak a fogyasztókra, de a többi „itt a piros – hol a piros" manőver is hamarosan lelepleződhet. Az efféle kijózanító fejlemények viszont hamarosan odavezethetnek, hogy a szélsőjobbnak újabb hátszelet biztosít az éledő elégedetlenség.
Egy történelmet ismerő, okos és képzett politikus előtt nem lehet titok, hogy hetven-nyolcvan éve Horthyék éppen a nyilasokkal folytatott nemtelen versenybe buktak bele (annak ellenére, hogy a Kormányzó kedvenc belügyminisztere, Keresztes-Fischer egy időre még börtönbe is csukta a hőbörgő „népvezért"), hiszen a fasiszta Tengelyhatalmakhoz való csatlakozás egyértelműen következett úri antiszemitizmusukból és a revízióhoz való görcsös ragaszkodásukból. Így váltak óhatatlanul bűnrészeseivé a húszmillió áldozatot szedő és rengeteg szenvedést okozó II. Világháborúnak meg a holokausztnak. A Kormánynak tehát – miután domesztikálásukkal hiába próbálkozik – hamarosan vállalnia kell a nyílt kenyértörést a szélsőjobbal, ahogy Jeszenszky professzor, az Antall-kormány egykori külügyminisztere szögezte le egyik publikussá vált internetes levelében: „(...) ma nyilvánvalóan értelmetlen és káros, sőt ostoba dolog revízióról beszélni, vagy abban bízni, ezt és a ma egyetlen kiutat megpróbáltam írásomban összefoglalni. A ma lehetséges lépésekről bővebben írok a Magyar Szemle napokban megjelenő számában. Cikkem természetesen a Trianon-problematikát elemezte, és nem a jún. 4-i törvényt. (...) én nem így fogalmaztam volna azt meg. De célszerű leszögezni, hogy azért a szöveg nem a Jobbiké vagy a kurucinfo-é. Örüljünk, hogy egyértelművé vált: a Fidesz és a szélsőjobb élesen szemben áll egymással. Mint egykor Bajcsy-Zsilinszky és a nyilasok."
A kormánykoalíció mértéktartó, konzervatív, ugyanakkor reformokra kész tagjaira, az idézett Jeszenszky professzorhoz hasonlóan gondolkodó, megfontolt politikusokra bizton számíthat tehát Orbán Viktor, ha elszánná magát egy józan középre irányuló merész fordulatra. Azokra, akik már régóta szorgalmazzák az európai kereszténydemokrácia normáinak egyértelmű követését, a szélsőjobbtól történő egyértelmű elhatárolódást. De ez a bázis tényleg kevés a sikerhez. Az ékes szavakkal meghirdetetett, mára kiüresedett demokratikus, nemzeti együttműködéshez. Mert az bizony – sok-sok további támogatóra szorulna. Nagy kérdés, hogy a miniszterelnök vajon kikre támaszkodhat még a megkerülhetetlen, manézs nélküli kötéltáncának életveszélyes produkciójában?
A „történelmi" egyházakra? A klérus ugyan – noha Wildmann és Giczy elemzései szerint is hagyományos szövetségese a jobbközépnek, sajnos annyira elkényelmesedett már a hatalom mindenkori kiszolgálásában, hogy ugyancsak beletespedt annak biztonságos ölelésébe. Talán ezért se tud, vagy akar mindmáig szembenézni és megszabadulni tisztázatlan „ügynökös"-múltjától. No meg aztán újra gyarapszik a száma a zsidó- és Izrael-ellenességre „radikalizálódott", Jobbikhoz húzó, „népharagot" gerjesztő papoknak és lelkészeknek, akik olykor a szószékekről sem röstellnek e „vonzódásuknak" hangot adni. De hasonlóan kiábrándító kép tárul elénk, ha a különféle társadalmi szervezeteket és csoportosulásokat vesszük szemügyre, hiszen éppen azok kacsingatnak a Gárda felé, amelyek a felnövekvő, fiatal nemzedékek körében bírnak több-kevesebb mozgósító erővel. Vagy talán az etnikai kisebbségekre számíthatna? A cigányok például igencsak érdekeltek lennének egy ilyen, valóban össznemzeti programban, de sajnos a megosztottság ugyanúgy jellemző rájuk, mint a határon túli magyarokra. Ezeket is, azokat is főleg a szűk pátriájuk gondjai foglalkoztatják elsősorban. Hát akkor hol-kikben lelhetők föl a történelmi szükségszerűségből következő konzervatív reformpolitika legmegbízhatóbb, tartós és következetes támogatói? Lehet, hogy némelyek meglepődnek további gondolatmenetemen.
A rendszerváltás óta, a Józan Élet Egészség- és Családvédő Szövetségben kerültek látókörömbe azok a kisebb-nagyobb hívő közösségekhez tartozó honfitársaim, akik az Ó- és Újszövetséget magába foglaló Szentírást olyannyira tartják a boldogságra-boldogulásra teremtett Ember „Gyártó által garantált hiteles használati utasításának", hogy viselkedésüket, életvitelüket is igyekszenek ahhoz igazítani. „Re-formáló" törekvéseikkel (sic!) tehát a bibliai gyökerekhez nyúlnak vissza. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy megpróbálják sutba vágni a Szentíráshoz sok-sok évszázad során hozzáragasztott mindenféle okoskodást és doktrínát. Mind jobban megismerve őket, rá kellett ébrednem, hogy társadalmunk fontos és értékes tagjaival találkozhattam. Mint aztán később megtudtam, kisebb-nagyobb csoportokban, világszerte, szinte minden keresztény felekezetben találhatóak hasonló törekvések, a történelmi hagyományaikra büszke nagyegyházakban is. A továbbiakban azonban csak azokra a konkrét tapasztalataimra hivatkozom, amelyeket a zsidó-keresztény kinyilatkoztatásra épülő karizmatikus irányzatok hazai prototípusában, a Hit Gyülekezetében (az elkövetkezők során: H. Gy.) szereztem. S ami példaként való vázlatos jellemzésüket e helyütt indokolja: nem nagyon található napjaink Magyarországán hasonló dinamizmussal növekedő mozgalom, amely táborként és egyénenként is, akár a médiában, akár az utcán, sőt az Ige hirdetése során is, újra meg újra, hasonló következetességgel lépne fel az emberi méltóság, az egymás iránti felelősség és a demokratikus szabadságjogok védelmében, s hasonló nyílt sisakkal vállalná föl a harcot a diszkriminációs, újnyilas törekvésekkel és provokációkkal szemben.
Érdemesnek tartom tehát, hogy Wildmanntól és Giczytől kiindulva akár Németh Sándorig jussak el az Orbán Viktornak szánt kéretlen tanácsaimmal – a huszadik század újjáéledt árnyaival való megkerülhetetlen konfliktusában. Mint mentálhigiénés szakember (az alkoholizmus elleni hazai küzdelem egyik doyenje), módom volt belülről és kívülről egyszerre szemlélni és átélni a „krisztusi forradalom" ezen elkötelezett híveinek a tevékenységét. (1988-ban még mint a Józan Élet Országos Szövetség ateista titkára találkoztam a H. Gy.-tel először. Akkoriban – üldözöttekként – köreinkben kerestek legális fedezéket egészség- és családvédő tevékenységükhöz és támogatást felekezeti bejegyzésükhöz.)
A H. Gy.-ben és a hozzá hasonló eklézsiákban – hogy csak néhány viselkedési-magatartási példára hivatkozzam – kiemelkedően sok a nagycsalád, s már a fiatalabb korosztályra jellemző a házasodási és gyermekvállalási készség, azt követően pedig nagyságrenddel kisebb a házasságtörések vagy éppen válások aránya. A helyreállt kapcsolatok és frigyek jelentős számáról nem is beszélve. Mert – a kívülállónak ezt akármilyen nehéz elhinni – e hiteles hívők se nem isznak, se nem dohányoznak, sőt nem is drogoznak, s ha némelyikük még rá-rágyújt is eleinte, a káros szenvedélyekből való szabadulás aránya közöttük sokszorosa a gyógyintézményekben alkalmazott drága elvonókúrákénak. A foglalkoztatottság, a munkaerkölcs,a kreativitás is magasan átlag feletti ebben a körben: tartós munkanélküli úgyszólván nem található soraikban, a hitre jutottak szorgalma és vállalkozó kedve meg adómorálja pedig csak a zsidó emberekéhez hasonlítható. Aki a Vidám Vasárnapok tévéközvetítéseibe csak belekukkant is olykor, annak fel kell tűnnie, hogy az istentiszteleteken résztvevők ruházata hétről-hétre rendezettebb, mondhatni elegánsabb, s hogy a hitük gyakorlása (talán éppen a felszabadult ajándékozási-adakozási szokások miatt) a résztvevők anyagi gyarapodását is érzékelhetően maga után vonja. Végezetül kiterítettem még azt a három adumat is, amely – szerintem – a karizmatikus krisztusi közösségek társadalmilag hasznos „hitcselekedeteinek" akár a három legfényesebb lakmuszpapírjának is tekinthetőek.
 Engem a H. Gy. tántoríthatatlan filoszemitizmusa – bevallom –, szinte könnyekig meghat. Ahogyan az én népemet, a zsidókat és Izraelt itt szeretik („be jó neked, János bácsi, hogy zsidó vagy", ilyet azelőtt soha-soha sehol nem hallottam)! És mondják-tanúsítják ezt nap mint nap, annak ellenére hogy az enyimékben a kisgyerekkortól beidegződött ódzkodás és gyanakvás már-már meg is jegecesedett mindenféle Jézusra hivatkozó „manőverrel-machinációval" szemben! Még nekem kell csitítgatnom krisztusi barátaimat-testvéreimet, hogy ne legyenek már annyira naivak, mert ugyan miért is lenne minden zsidó – kiköpött angyal?
A magyar nyelvben sajnos nincs a filoszemitizmusra bevett-elfogadott közkeletű kifejezés, mert a zsidóbarátságnál sokkal közismertebb a régi-ásatag „zsidóbérenc" minősítés – a jobbikosok, kurucinfósok kedvenc szófordulata. A H. Gy. vezető pásztorának viszont minden megnyilvánulása – akár a prédikációi, akár az Élet Menete 2010-i holokauszt-megemlékezésén elhangzott határozott és egyértelmű szavai is – éppen ezt az újszerűnek ható szép kifejezést töltik meg tartalommal.
 A másik adum, szín- és vízválasztóm, hogy a hitre jutott cigányemberek és -családok milyen nagy számban és hogyan vesznek részt a gyülekezetek életében. S mekkorát tudnak változni azzal, hogy az Urat befogadják! És milyen szépek (különösen a gyerekeik)! Ahogyan beszélnek, énekelnek és öltöznek, ahogy adnak magukra. Ahogy dolgoznak és tanulnak, és képzik magukat. Ahogy föloldódnak a szent közösségben. Ami számukra sem nehéz, hiszen ugyanaz a szívhez szóló testvéri szeretet öleli körül őket is a messiási meleg akolban, mint ami bennünket, a néhány zsidó hitest egyszer s mindenkorra elbűvölt...
Ebben a szeretetközegben a bűnbocsánat, az egyéni életvitel kedvező fordulataiba vetett bizalom – életstílus. Itt mit se számít az, hogy ki mit csinált azelőtt, hogy kit bántott-károsított meg korábban és hogyan... Megbánta, és kész... Leülte, és vége. Megpróbálta helyrehozni-jóvátenni – és nem eshet róla szó többé... A társak bíznak abban, hogy tanult belőle, és utólag senki, az Isten sem dörgöli senkinek az orra alá a régi bűneit... Ezekben az eklézsiákban ez a divat, ez a módi... Miért? Mert megpróbálják a Legnagyobb Kegyelmű Felséges Urat követni, kopírozni – és ez tényleg csodálatos. (Tudnivaló, hogy az elkötelezett krisztusi emberek a legsikeresebbek abban is, ahogy a börtönökben hirdetik az örömhírt, az evangéliumot.)
Az Egyesült Államok polgárai az utóbbi hatvan évben produkálták a legeklatánsabb követendő példát. A jogfosztott, higiénés és mentálhigiénés nyomorban tengődő niggerek milliói váltak e rövid néhány évtized alatt, alig két generációváltás során büszke afroamerikai polgárokká. Mi kellett hozzá? Közös elhatározás, sok-sok dollár milliárd, és a feketék tömeges szorgalom-, tudomány- és tanulásinváziója. És kinek másnak volt oroszlánrésze e nagyszerű polgárjogi diadalmenetnek az elindításában, mint éppen Martin Luther Kingnek, aki ugyanolyan elkötelezett, Felülről Vezérelt baptista lelkész, krisztuskatona volt, mint a H. Gy (és a többi hasonló gyülekezet, hívő közösség) egyszerű pásztora.
 A harmadik lakmuszpapírom pedig életkor-függő. Azé a szívünk – az ifjúság szíve –, aki fölemeli, vallotta József Attila valaha a munkásokról. Vagyis ki tud követhető, vonzó, izgalmas jövőképet vetíteni a fiatal generációk elé? Ami ugyanakkor reális is? Amiért érdemes küzdeni? Amelyben ki-ki személyes, netán dicsőséges szerephez juthat? Tessék a telefonkönyvet végiglapozni! Ugyan ki lel ilyet a Jó oldalon? (A „Jobbik" biztosan nem ott található...) Az egyetlen vonzóan izgalmas alternatívának a fiatalok kimentésére az erkölcsi és gazdasági fenyegetettség meg az életveszélyes manipulálások csapdáiból, akármilyen meglepő ma még sokak számára, a „nem evilágból való királyság", Krisztus forradalma tűnik. A zsidó-keresztény karizmatikus kereszténységre, az evangélium örömhírüzenetére, szerencsére nyitott a magyar ifjúság, a Kárpát-medence fiatal váltónemzedéke.
Tapasztalatzsákomból további hitelességigazoló lakmuszpapírok, viselkedést jellemző példák is előtolakodnának (az életkorhoz igazodva támogató és egyben elváró gyermekneveléstől, a körülményekhez való rugalmas alkalmazkodáson és a frusztrációk, átmeneti kudarcok pozitiv feldolgozásán át, az idős szülékről való személyes gondoskodásig stb.), de féket rakok a nyelvemre, nehogy bárki elfogultsággal vádolhasson.
Szzemélyes tapasztalataim ismertetése után visszakanyarodok Wildmann Jánoshoz és Giczy Györgyhöz, valamint a rájuk (is) hivatkozó politikai hiányérzetemre. Ugyan milyen társadalmi mozgalmat-formációt szeretnék látni politikai életünk középmezőnyében, amely Orbán Viktor egyértelmű elköteleződését őszinte, aktív örömmel fogadná? Ez a válasz se lesz könnyebben emészthető, mint korábbi okfejtésem. Valamilyen Zsidó-Keresztény Szociális Unióra gondolok ugyanis. Némelyeket ez a megfogalmazás biztosan meghökkent, hiszen sajnos mi sem áll távolabb ma a hazai vádaskodó, bűnbakkereső közvéleménytől, mint a „keresztények" és „zsidók" összefogásának hangsúlyozása! Meg aztán fogyatkozó népességünkben ezzel a hívó-szóval talán aránytalan csoportokat egalizálnánk, és ez a különös meghatározás netán még el is riaszthatná az egyéb kisebbségeket, másként gondolkodókat, nem beszélve az olyan ateista honfitársainkról, mint akik közé magam is tartoztam hosszúra nyúlt életem nagyobbik részében. Ennek a képzeletbeli uniónak a meghökkentő fantázianevével csupán azt szeretném érzékeltetni, hogy valami olyan „politikai csoportosulást", antifasiszta kristályosodási erőteret szeretnék középen látni, amelynek az erkölcsi-politikai kindulópontja az egymástól elválaszthatlan zsidó-keresztény kinyilatkoztatás, az évezredek viharaiban is legnépszerübb Könyvek Könyve lenne.
Tudom, hogy ez az „ötlet" még sokak számára bizonyításra szorul, tán az is, hogy közös kultúránk alapműve korántsem bigott és kirekesztő, hiszen valójában egymás tolerálására, türelmes elviselésére buzdít. A Szentírás szerint ugyanis az Ember a legcsodálatosabb teremtmény, és a Teljes Biblia valójában nem egyéb, mint az Emberiség boldogságának (boldogulásának, zavartalan érvényesülésének), az egymás iránti elfogadásnak és tiszteletnek a „gyártó által közölt használati utasítása".
Az általam remélt és sóvárgott Unió egyszerre lenne konzervatív és progresszív, szociálisan érzékeny és technocentrikus, bal- és jobboldali! Egy olyan erő, amelyre egyértelmű elhatárolódásával talán még az antidemokratikus törekvések vonzerejéből kiszabaduló miniszterelnökünk is támaszkodhatna az európaiságunk felmondására törekvő, rasszista, cigány- és zsidóellenes szélsőségekkel szemben. Erre lenne most szükség, de nagyon. Mert ugyan kire számíthatna abban a jó értelmű, a kétezer év előttihez hasonló pálfordulásában, aminek szükségszerűségét ha elmúlasztja e sorsdöntő időben, nemcsak politikai karrierének ássa meg a sírját, de – m int már említettem – az egész országot szakadékba vezetheti.

Szóljon hozzá!


Video rólunk 1. rész

Video rólunk 2. rész

Video rólunk 3. rész