1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>

Álmok szélén

PDF Nyomtatás E-mail

Ijedtség

Álmomban a kiváncsiság sziszifuszi vállalkozára késztetett. Cirkuszigazgató idomárként körkörösen felépített egyszemélyes ketrecekbe zártam vadállataimat, s középre szerkesztettem homokkal borított majdani küzdőterüket úgy, hogy gombnyomásra nyitható hangszigetelt ajtajaik sugarasan mind rá nyíltak. A gondos előkészítés után kiváncsian vártam, hogy amikor az Open All parancsra kattintok, mi lesz? Lélegzet visszafojtva lestem, mi történik, s milyen hamar. A tér kinyílását érzékelve vadjaim szinte egyszerre bődültek el, s alig egy-két másodperc kellett hozzá, mind vészesebben vicsorogva, lassan elindultak felém. Jujj! Én csak ekkor jöttem rá, hogy a küzdőtér közepén állok, védtelenül a szűkülő, fenyegető kör közepén, teljesen egyedül, magamban. Hú, de megijedtem, egy fillér se maradt a zsebemben.

Puella Nostra

Gyerekkoromban még csak az OTI-palotában láthattunk valami effélét, vagy legalább is hasonlót. Folyamatosan örökmozgó, fülke fülkét toló, párhuzamosan ellenirányú, végtelenített páternosztert. Nem is mertem akkor sokáig benne maradni, ha már kézen fogva sikerült is belépnem, pedig a hátamon felállt a szőr, annyira szerettem volna az alsó pincefordulóban, vagy a tetőtéri visszakanyarodáskor a varázsfülkében kitartani. Hogy-hogy nem álltak fejre soha e csudafelvonó merészebb, istenkisértő, mindenre kész maradék utasai? Amit viszont most, álmomban láttam, arról úgy tudtam, hogy modern világunkban lassan már mindennapos kelléke a legtöbb plázának, szupermarketnak, mégha külön tornyot kellett is hozzázsaluzni az eredeti hangár-épülethez. A hajdanitól ez a mostani azonban két fontos dologban különbözött: egyrészt tudva tudott volt róla, hogy minden fülkéhez egy-egy nő is hozzátartozik, másrészt e hölgyek fotói a lift melletti fal vitrinjében a járgánnyal együtt sorra váltották egymást,s mindegyik csábos arckép mellé oda volt írva a mozgófülke előre jelzett sorszáma. Az illetőt jóelőre ki lehetett választani, s ha még nem volt foglalt, odaérkezésekor csak be kellett lépni az igézetébe, a rövid szerelmi légyottot igérő fülkébe.

Úgy érzem magam, mint amikor valaki szándéka ellenére sodródik a pornográfiába, egy ártatlannak indulő reklám ürügyén. Gyorsan fölébresztem tehát magam, és egy jót húzok az éjjeliszekrényemen trónoló flakonom áporodott vízéből

Szerelmem

Váratlan, fantasztikus ajándékot kaptam. Rég nem érzett, egymásnak feszülő intim ölelkezést, non plusz ultra! Egy évtizedek során tökélyre jutott, plasztikus, ízlelhetó és beszippantható, hússzínű, forró veritékben fürdő, egyszersmind lelki és szellemi kohéziójú, végeérhetetlen, a kielégülés határán diadalmasan táncoló, halálosan érzéki aktust! A fél esztendeje végleg elköltözött, nyolcvan fölötti párommal együtt lehettünk újra fiatalok, kitüntetett részesei egy igazi csodának, mert valójában teljesen kortalanná váltunk, s úgy habzsoltuk az egészet. Egyedül voltunk, ketten egyesegyedül, de mégsem lehettünk magányosak, mert olyan finom szeretetkörnyezet burkolta testünket simuló gyapjú takarójába, amely velünk együtt hullámzott, dobolt, lihegett, zihált és örült kimondhatatlanul. És kéretlenül terítették alánk az ország puha gyeppel borított, virágokkal tarkított, illatos domborzati térképét, s feszítették fölénk a szikrázó, sugárzó kék égboltot.

Mindez gyönyörűen koronázta meg a hatvan éven át kitartott, türelemmel és megbocsátásokkal egybeforrasztott áldott házasságunkat. Kimondhatatlanul szép volt. Kár, hogy átmenetileg felébredtem.

 

Szorongás

Nyomasztó gondolatok támadnak rám hajnalonként. Képszerűen, szinte a valóság riasztő erejével. Még annal is örülhetek, hogy ébredéskor elhessennek, s csak röpke árnyékuk, borus emlékük kisért napközben a véreres szemem sarkából, reál-horizontom aljáról, de az is elég fenyegető. Hiszen bármikor elboríthatnak , s kibillenthetnek újra. A legrosszabb az, hogy szakaszosan, elementáris erővel, mintegy viharként, szinte lebírhatatlanul törnek rám, a cikkázó villámok egymást követik, s az új csattanásokra képtelen vagyok felkészülni, noha a nyakam jóelőre behúzom. Olyan parányinak, kiszolgáltatottnak érzem magam, ha az ég megzendül, mint a védtelen, ázott szárnyú bogár a záporverte vadonban. Közben, ugyanakkor élesen figyelek magamra.

Az egész mindig békésen, ártatlanul kezdődik. Mintha a szövegszerkesztőnél ülnék, és szokás szerint fogalmaznom kellene, igrn, pontosan meg kellene fogalmaznom, ami velem s körülöttem történik. A legkisebb vétség is megengedhetetlen, érzem, kurzorom nyomban visszatalál az elhibázott szóra, betűre, s a delete billentyűm gyors és kérlelhetetlen. Először csak egy ötlet tolakodik föl a tudatomban, hogy aztán gyökeret verve hihetetlen sebességgel elburjánzon.

Engem is kínoztak annak idején, a vészkorszakban a csendőrnyomozó főnök urak. Asztal tetejére, vagy éppen valami tornateremből rekvirált korlátra kötöztek, és gumibottal verték letolt nadrágom fölött a vesém, majd a földagadt, elkékült meztelen talpamat meg a kitartott tenyeremet, hogy az igazi nevemet bevalljam, s az altestemet nem volt azabad elrántanom, amikor még a fütykösömhez is hozzányomták az áramszaggató villanydrótot. – Ejnye, kisapám, ha derék magyar gyerek lennél, bezzeg nem ugrálnál?! Ilyen rohadt körülmények közt én is csak addig tagadtam, amíg bírtam, s hamar elérték, amire rá akartak venni. Ártatlannak tűnő hívószövegemet, szüleimhez címezve, már két nap kínlódás után kész lettem tömpére vert ujjaimmal postai levelezőlapra róni, s csak egy furcsának tünő búcsúszóval próbáltam nekik jelezni, hogy kényszer alatt írok. De ez már régesrég történt, még tizenhatéves koromban, most ugyan miért kell rá visszaemlékeznem, s minek kell kibővítenem fájdalmas emlékemet egy általános kényszerképzettel? Hát azzal, hogy miért és miként sikerült a történelem során az összes hamis vallomást, a titkolt vagy soha el nem követett bűnök beismerését kikényszeríteni? Meddig lehet a fájdalmat, a fuldoklást, égetést, karóba húzást, vagy keresztre feszítést fokozni, ájulás nélkül elviselni? És hogy találtak ehhez elég kínzásra kész pribéket? Akik még gyönyörűséget is találtak ocsmány, gyakran veritékbe fulladó fáradozásukban? És az effélék hogyan térhettek vissza normál emberként, esténkén a családjuk, szeretteik körébe? A mindennapokba? És én hogy-hogy nem tudom mindezeket elhessenteni az agyamból? Ki vagy mi kényszerít rá?

Ha mindeddig nem hittem volna Isten halálos ellenségének valódiságában, hát most mindenképp rá kellene döbbennem a nálunk hatalmasabb, gondolkodásunkba is beleőiszkoló Sátán létezésébe, most aztán mindenképp korrigálnom kellene hitetlen, csak amit látok, azt hiszem racionálizmusomat. Kényszerképzeteim elűzése végett ugyan hová, csupán a nagykésőn felismert istenfi-rabbimhoz, Messiás-Jézusomhoz fordulhatok. Uram! Mindenség Ura! Senki más, csak Te szabadíthatsz meg a Gonosztól! És ahogy magam elé képelem a Szeretet Személyének szívemben tükröződő amorf, homályosságában is szikrázóan fényes körvonalait, világ fölötti végtelen hatalmát, úgy foszlik szét tudatomban a kínok és kínzások démoni víziója. Hála legyen az Úrnak! Hallelúja!

 

 

Szóljon hozzá!


Video rólunk 1. rész

Video rólunk 2. rész

Video rólunk 3. rész